Zságot András
Orgona utca
Abban már megegyeztünk,
Mi, magyar művészek,
Hogy aki csak sápítozik,
Aki csak a sebeit mutogatja
A világnak,
Az nem művész.
Orgona utca,
Orromban érzem az
Orgona illatát,
Édesanyának van orgonája,
A kiskert mellett.
Kérdezhetek?
Kérdezhetsz, Andris,
Te mindig kérdezhetsz,
Ha megbánod a bűneidet.
Azt kérdezem önmagamtól,
Miről írnál,
Ha életed végéig
Csak arról írhatnál.
Az orgonáról.
Ne hazudj, Andris.
Miről írnék,
Én magamról nem tudok
Életem végéig írni.
Ha magadról szeretnél
Életed végéig írni,
Úgy varázslom sorsod,
Hogy úgy legyen.
Én válaszolok a kérdésedre,
Miről, kiről írnék életem végéig,
De azt engedd meg,
Hogy a végén ne arról, őróla írjak
Azért.
Miről írnál életed végéig?
Édesanya egyetlen szava
A talányok talánya,
Édesanyáról tudnék
Életem végéig írni,
Mert egyetlen szaván is
Éveket gondolkozom néha.
Végre, Andris, nem hazudsz.
Hálából nem kell édesanyáról
Írnod életed végéig,
Írhatsz az orgonáról is,
Ami a kiskertje mellett nő.
Csak mindig szerethetném,
Sose haragudnék rá!
Néha haragszol majd rá,
Mert az érzelmeinknek nem
Parancsolhatunk,
De ha jól viselkedsz,
Megjelenik majd álmaidban,
S mindent megbocsát.